24 órás Maraton (Csillebérc)
Képek
Megszületett végre a 24 órás versenyről az összefoglaló. Akik ott voltak azoknak jó lesz feleleveníteni a történteket. Akik pedig innen tudják meg a részleteket, azoknak is jó kis olvasmány lesz Kriszti tollából.
Már hetekkel a rajt előtt tudni lehetett, hogy az idei 24 órás más lesz, mint a többi. Valter Tibi a csapat vezetője és Juhász Zsolti, U23-as magyar bajnok Svájcban lesz világkupán. A szakmai vezetés így Gabira hárult, na meg az előre végletekig kiszámolt taktikára, ami végül is meg is hozta a várt eredményt. Tibi hiánya nem tántorította el a 18 lelkes versenyzőt, 3 csapattal vágtunk neki a viadalnak. Nem titkolt céljaink közt két kategória győzelem és az abszolút elsőség megőrzése volt. A Cube-Csömör EthicSport Lupine1 az elit 150 alattiak közt tekert, a második és harmadik csapat az elit 150-200 közöttiek kategóriájában.
A csapat egyik fele már pénteken felköltözött Csillebércre, helyet foglalt, sátrat állított. Másnap mikor felmentünk egy Shimano-s és két Cube-s sátor várt. Az egyikben a bogrács jelezte a konyha részleget, másikban a masszőr ágy a relaxáció helyszínét. Középen a sörpad és a szokásos kerti székek várták a versenyzőket. A sátrak további molinókkal voltak díszítve, mint az EthicSport, akitől csapataink az energiautánpótlást kapták, zselé és porok formájában, valamint az Evobike, aki az éjszakai versenyzést nappalivá varázsolta Lupine lámpáival.
Már rajt előtt kész voltak a csapaton belüli váltássorrendek és az éjszakai szobabeosztások a biztos követhetőség miatt, ezeket fel is ragasztottuk a sörpadra, el ne vesszenek. A 12.00-es rajt jól kezdődött, mindhárom csapatunk az első sorból vághatott neki a 24 órás száguldozásnak. A csapatok 3-4 körös váltásban voltak, az 1-es csapatnak kb. 45 perc volt a 4 kör, így könnyen kiszámítható volt, hogy ki mikor következik. 4-5 órára előre le volt írva, hogy a megfelelő embernek mikor kell készülődnie.
Nappal az előre kiszámított váltásokkal szinte önműködő volt a rendszer, mindenki a maga idejében érkezett és váltotta társát. Ezt csak a 14.00-re elkészült zöldség leves zavarta meg, később tésztával kiegészülve napi menüvé. (Köszönjük az ételt kedves szakácsunknak, aki maga is egy másik csapatban tekert! )
A sötétedéssel együtt megnőtt a segítők feladata is, üzembe kellett helyezni a Lupine lámpákat, folyamatos töltést biztosítani nekik, megoldani a váltásukat. Figyelni arra, hogy ki mikor ment aludni, ki után jön és mikor kell ébreszteni, hogy még melegíteni is tudjon. Ez éjjel maximális odafigyelést igényelt, át kellett váltani az előre számolt köridők helyetti a folyamatos váltási idők rögzítésére.
Szerencsére az 1-es csapat éjszakára stabilizálta a 2 körös előnyt az LTV és a HaiBike All Stars előtt, de a 2-es és 3-as csapat folyamatos küzdelemben volt. Reggel 8-ra több mint 5 percre nőtt a hátrányunk a X2S-KONA Xterraminátorokkal szemben. Az utolsó négy óra nem kevés nehézséget tartogatott. Az első csapat stabil előnye lehetővé tette a véletlenből csapattaktikává alakult felállást. Elől ment az 1-es csapatból egy erős ember, majd mögötte az aktuális 2-es csapatbeli ember, ezzel utat törve biztosított volt a gyors haladás.(Ez nem jelentett újdonságot a fiúknak, mivel az év többi napján hasonlóan edzenek együtt terepen.) A feladat így sem volt egyszerű, nem volt elég utolérni a vezető csapatot, de le is kellett előzni. A fiúk minden körben faragtak a hátrányból, de végig kérdés volt a siker.
Az internet csodájának köszönhetően Tibivel folyamatos kapcsolatban voltunk, így kiadta a végső taktikát Márkó (a még leggyorsabb) kapta az utolsó ember szerepet. Hatalmas teherrel a vállán (40 mp, 3 kör alatt). Kemecsei Zsoltival 11:36 perc környékén vágtak neki a 3 legkeményebb körnek. Eljött a csapat leghosszabb fél órája, aggódva számoltuk a másodperceket, mértük a hátrányt. Az utolsó körre szinte együtt mentek ki, de Márkó ért vissza előbb!!!
Gratulálunk az összes teljesítőnek, kiemelve a X2S-KONA Xterraminátorokat.
Köszönjük a támogatást az EthicSportnak és az EvoBikenak, a szerelést Sanyi bácsinak, a masszírozást Áginak, éjjel-nappali felügyelet a csapat segítőknek Nikinek, Krisztinek és Anitának.
Eredmények:
24 órás verseny - Abszolút
Helyezés Név
1 Cube-Csömör-EthicSport-Lupine1. 118kör
2 LTV Merida Racin 114kör
3 HaiBike All Stars 113kör
24 órás verseny - Elit I. - 150 alatti
Helyezés Név
1 Cube-Csömör-EthicSport-Lupine1. 118kör
2 GSK 107kör
3 Ózdi Junior Team 104kör
24 órás verseny - Elit II. - 150-200 közötti
Helyezés Név
1 Cube-Csömör-EthicSport-Lupine2. 113kör
2 X2S-KONA Xterraminátorok 113kör
3 Cube-Csömör-EthicSport-Lupine 3. 97kör
Szólj hozzá Te is!